Bach-esszenciák: az önmagadhoz vezető út
A Bach-virágterápia közel 70 évre tekint vissza. Sikere éppen egyszerűségében rejlik. Dr. Bach olyan gyógymódot keresett, amivel az átlagember is megtalálhatja problémái megoldását, kezelheti lelki, majd ebből adódó testi bajait.
Kutatásai feljegyzéseit sajnos halála előtt elégette, így ma is kérdéses, hogyan jutott felfedezéseihez.

A Bach-esszenciák valódi célja
A szerek célja, hogy közelebb vigyenek a belső lényünkhöz, az igaz önmagunkhoz. Hiszen a testi betegségek csupán a lelki folyamatok megnyilvánulásai. Mindenki maga felelős azért, hogyan fordul a lelki békéhez – ez tartja egészségben a fizikai testet.
Két szint a személyiségben
Bach filozófiája szerint a személyiségben két szint van: az Ego és a felsőbb Énünk. A felsőbb Én a belső motort irányítja, hogy hallgassunk a belső hangunkra, és összhangba hozzuk életfeladatunkkal azt, ami bennünk megfogalmazódik.
Ha ez az egyensúly megbomlik, fizikai betegség alakul ki. Szokták mondani: ha letérsz az útról, nem a saját értékeidet részesíted előnyben.
Készen állsz a belső egyensúlyod helyreállítására?
Bach-virágesszenciás tanácsadáson személyre szabott keveréket állítok össze neked. Foglalj időpontot most, és kezdjük el a változást!

A Bach-esszenciák segítenek felismerni a helytelenül működő részeket, és elindítják a változás folyamatát. De ehhez először érezned kell, ha rossz irányba haladsz.
Ne gyógyszerként szedd őket, hanem tanulási lehetőségként – hogy meglásd, mit tehetsz másképp.
Ha a betegséget elnyomjuk (akár gyógyszerrel), a valódi ok feltárása elmarad.
Mi az egyéniség és a személyiség?
Egyéniség: Isteni tudat, a teremtés lenyomata bennünk.
Személyiség: Hit, Remény, Szeretet.
Ezek adják az intuíciót a mindennapokra, a lelkiséget. Ilyenkor mondjuk: hallgass a szívedre, ne az eszedre.
Ha szétválik egyéniség és személyiség, megjelennek az alapbetegségek: félelem, hazugság, birtoklás.
Ezek figyelmeztetések, amikor az Ego szerint élünk. Összegyűjtik a fizikai betegséget, biokémiai folyamatot indítanak el. Aki érzelmileg vagy fizikailag beteg, gondolati szinten is az.
Amikor a betegség az egyéniségben jelenik meg, az illető nem hitben, reményben, szeretetben éli napjait. Legjobb a semleges állapotra törekedni.
A betegségnek mindig mondanivalója van – az Ego igyekszik ráerőszakolni magát a másikra.

Tanuld meg a Bach-virágesszenciák erejét!
Készíts saját magadnak és másoknak személyre szabott keverékeket! Jelentkezz a tanfolyamra – már elérhető!
Hogyan működnek a Bach-esszenciák?
Hatásmechanizmusa a homeopátiához hasonlít: a személyiség negatív részeit pozitívvá alakítja. Normál tudatállapotban cselekedhetsz.
Betegségben észrevétlenül hozza rendbe – lassan, napról napra segítve jobban lenni.
Rettenetes a manapság pénzzel és rossz módszerekkel elérhető mesterséges és felszínes gyógyulásokra gondolni – e módszerek rosszak, mert csak a tüneteket fojtják el, látszólagos enyhülést hozva, az ok elmozdulása nélkül.

A gyógyulásnak belőlünk kell fakadnia, hibáink felismeréséből és kijavításából, az isteni tervvel való harmóniából.
Bármilyen módszerről beszélünk: ha nem tárja fel nyíltan, hogy a beteg maga felelős mindazért, ami vele történik – ha nem készíti fel a változásra –, nem teljesíti feladatát. Meggyógyulásához neki kell változnia.
Mindenki a maga problémájáért felelős! Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan utazik tovább: kér-e segítséget, vagy egyedül.
Várlak szeretettel, ha segítségre van szükséged, és velem együtt haladnál tovább.

