CranioTisztaHangokkal®

Test és lélek harmonizálása

Természetes technikák a mindennapjainkat befolyásoló problémákra.

“Az ember nemcsak test és lélek, mindenképpen rendelkezik egy transzcendentális résszel is. A betegség a test-lélek-szellem hármassága közötti harmónia megbomlásából származik, ezért a változás lehetősége ennek a harmóniának a helyreállításával történhet, amely minden ember számára elérhető, hiszen önmagában hordozza annak lehetőségét.”

ÚJ ESEMÉNYEK!!!

Naptárakat elővenni!
Részletek és jelentkezés itt

Üdvözöllek!

A technikai kezeléseim során alkalmazott módszereket azoknak ajánlom, akik hisznek magukban, mernek szívből élni, mert abban hiszek, hogy ha valaki nagyon szeretné, akkor meg tudja változtatni az életét. A technikák segítenek a szervezetnek visszaadni az erőt, csökkentik a stresszt, segítik az immunrendszert a megfelelő működésbe hozni. Általánosan javítják az életminőséget és a jó közérzetet.

Legyen szó megelőzésről, vagy már meglévő problémák megoldásáról, a célom az, hogy a találkozásainkon megfelelő kontroll mellett aktiváljam és támogassam a szervezet belső segítő és önkorrekciós mechanizmusait.

Add vissza testednek és lelkednek az energiát!

 

Az emberi test fizikai, érzelmi, intellektuális és szellemi egység. Születésünk óta, sőt még sokkal korábbról őrzi az életünk minden tapasztalatát. Ez az óriási mennyiségű információ az izmokban, ínszalagokban feszültség formájában fejeződik ki, és a mozgásban, a merevségben, a ki nem fejezett érzelmek elfojtásában jelenik meg.
Amikor valami felborul bennünk, a testünk üzen nekünk. Fontos, hogy figyeljünk az üzenetre, felismerjük a létrejövő feszültséget, megismerjük annak kiváltó okát és dolgozzunk a feloldásán.

Szolgáltatásaim

Craniosacralis technika

A manuális technika során rendkívül gyengéd érintésekkel oldom a craniosaclaris rendszer blokkjait, mely támogatja a központi idegrendszer és az immunrendszer megfelelő működését. A szöveti feszültségek oldása, valamint a koponya és keresztcsonti kóros mikromozgások korrigálása segít, hogy a szervezet belső rendszere hatékonyan működhessen újra.  Ez a technika különösen ajánlott a fájdalommal és működési zavarral járó állapotok esetén.

Részletek

Hangtál kezelés

A hangot már évezredek óta hívjuk segítségül a test és a tudat egységének megteremtéséhez. A hangtálakkal számos pozitív hatást lehet elérni. A hangtálak rezgése fizikai és mentális síkon egyaránt ellazultsághoz vezet és szabad utat enged az energia áramlásának. A hanghullámok egészen a sejtekig hatolva „átmasszírozzák” az egész testet, és a feloldják a szervezetben keletkezett energiablokkok által létrejött elzáródásokat. Kifejezetten kellemes technika.

Részletek

Csakra harmonizálás Tisztánlátással

Hét fő energiaközpont található az emberi testben, melyek a gerinc mentén helyezkednek el és szoros kapcsolatban állnak a lelki folyamatokkal. A csakratisztítás során Tisztánlátással megnézem mind a hét csakrát a testben, majd azokat, ahol blokkok, elakadások vannak, megtisztítom, a harmonizálás során pedig kiegyenlítem a csakrák energiafelvételének egymás közötti egyensúlyát és feltöltöm energiával, vagy ahol többlet energia van, ott egyensúlyba hozom. Fizikai, mentális és lelki téren is egy belső folyamat indul el.

Részletek

Bach virágeszenciák

A Bach virágeszenciák az energiaáramlást újra szabaddá téve segítenek abban, hogy testi és lelki egészségünk helyreálljon. A növények virágaiból készült eszenciák közvetlenül képesek hatni a lelkiállapotra. Ezt felhasználva a kezelés során segítek a hétköznapi életünket akadályozó lelki nehézségek, mint például a döntésképtelenség, a hangulatingadozás, bizonytalanság és félelmek feloldásában. Segítséget nyújt továbbá a lelki egyensúly helyreállításában és a stressz csökkentésében.

 

Részletek

Egyedülálló komplex technika

CranioTisztaHangokkal®

A CTH® egy olyan összetett manuális és hangtechnikai kezelés, amely segít megszabadulni az eltárolt traumák káros energiáitól, valamint segít felismerni, hogy az adott trauma miként hat a fizikai, érzelmi és mentális egészségre. A Craniosacralis technika kiegészítve a Tisztánlátás és a Hangtál technika jótékony hatásaival egyedülállóan oldja a kórós feszültségeket és állítja helyre a harmóniát a testben és lélekben.

 

A CranioTisztaHangokkal® védjegy oltalom alatt álló szellemi termék.

Hello,

Tőzsér Beáta vagyok spirituális életvezető, a CranioTisztaHangokkal® komplex technika megálmodója.

Valódi szenvedély és elkötelezettség az, amit a természetes kezelések iránt érzek, és hálás vagyok, hogy e technikák csodálatos tapasztalását teljeskörű hitelességgel képviselhetem.

Hálás vagyok, amiért lehetőségem van fizikai, mentális, vagy épp lelki úton segíteni másoknak beindítani azt a belső folyamatot, ami a fejlődést generálja, ami segít saját maga határait túllépni. Nagyon hálás vagyok, hogy mindezt megélhetem, mások sikerét, örömét átélhetem, és hogy mindez rajtam keresztül áramlik Felétek.

„…Ha mindent ugyanúgy csinálsz, mint eddig, akkor ugyanoda jutsz, mint ahol most vagy…”

Kedves Vendégek!

 

A megnövekedett kezelések, és persze minden más miatt is, azt a döntést kellett meghoznom az időpont lemondásokkal kapcsolatban, hogy senki idejét ne vegyük el, és ne tartsuk vissza feleslegesen azokat, akik fejlődni szeretnének, hogy

– a lefoglalt időpont 1 héten belül való lemondása esetén, a kezelés árának 50%-a fizetendő
– a lefoglalt időpont 24 órán belül való lemondása esetén, a kezelés árának 100%-a fizetendő.

Köszönöm a közös, zökkenőmentes együttműködést!

Vélemények

Tapasztalatok tőletek

Ezt a módszert mindenkinek receptre kéne felírni!!! A cranio tiszta hangok módszer a testemet és a lelkemet is meggyógyította.

Anita, Budapest

“Már a második Cranio után jelentősen csökkent a nyakmerevségem, és nyomtalanul eltűnt a fejfájásom is.

Zsófi, Budapest

“Újra egészségesnek és magabiztosnak, kiegyensúlyozottnak érzem magam! Köszönöm Neked Bea és craniosacralis terápia!

Izabella, Szada

“A CTH visszaadta a mozgás örömét. A térdfájdalom és ezzel együtt a derékfájdalom is megszűnt. Örülök, hogy megtaláltam!

Tamás, Budapest

Te is készen állsz a változásra?

Ha egyensúlyba kerül az energetikai állapotunk, az újra lehetőséget ad a szervezetben végbemenő öngyógyulási folyamatoknak.